ITM: a magyar klímacélok elérését is segíti az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer

Az iparági szereplők és érdekképviseletek vezetői egyetértenek azzal a kormányzati szándékkal, hogy 2021-től bevezessék az energiahatékonysági kötelezettségi rendszert - derült ki a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megalapított szakmai munkacsoport első, keddi ülésén.Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a tárcavezető elmondta: a rendszer bevezetése hozzájárul Magyarország klímasemlegességi céljának eléréséhez, miközben figyelembe veszi a magyar gazdaság fejlődéséhez és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzéséhez fűződő érdekeket is.

    
Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek bevezetése esetében az energiaellátásban részt vevő vállalatok kötelesek a számukra meghatározott energiamegtakarítási célokat elérni. Ezt többféleképpen is megtehetik, például energiahatékonyságot javító beruházások megvalósításával vagy járulékmegfizetéssel.
    

Palkovics László kifejtette, hogy a kormány ősszel az energiastratégia végrehajtásának részeként már tárgyalni tervezi a kötelezettségi rendszer bevezetését is. Az ütemezés tarthatósága érdekében a következő hónapokban alapos egyeztetésekre, a várható hatások körültekintő  vizsgálatára van szükség az érintettek bevonásával.
    

A kedden megalakult munkacsoport feladata az, hogy a kormány az iparági szereplőkkel és érdekvédelmi képviseletekkel egyetértésben tudja bevezetni a kötelezettségi rendszert 2021-től. Az online egyeztetésen ennek megfelelően részt vettek a Magyar Ásványolaj Szövetség, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Magyar Energiakereskedők Szövetsége, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., az E.ON Hungária Zrt. és az MVM Zrt. vezetői. Az ágazat képviselői kiemelték, alapvetően egyetértenek a rendszer felállításával, nyitottak a további megbeszélésekre a bevezetés módjáról, részleteiről.
    

Az alakuló ülésen szó esett arról, hogy az intézkedés lehetőséget is teremt az iparági szereplők számára, hiszen komoly beruházások megindulására ösztönözhet. A fejlesztések a magyar gazdasági teljesítmény növelésével és Magyarország energiafüggetlenségének erősítésével is szolgálják a közös nemzeti és ágazati stratégiai célokat - írja az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com