ITM: a megújult szakképzési rendszer előremutató

A megújult magyar szakképzési rendszer előremutató, többen jelentkeznek szakképzésre, mint gimnáziumba - hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Példaként említette a helyettes államtitkár, hogy Ausztriában a 8. osztályos korú gyerekek négyötöde szakképzésben folytatja tanulmányait.

Pölöskei Gáborné szerint a szülők és a gyerekek jobban megértették a szakképzés átalakítását, mint az azt kritizálók. Hangsúlyozta, hogy a szakképzés nem egyenlő a szakmunkásképzéssel, az is van benne, de a szakképzés különböző életutakra ad lehetőségeket. Minden egyes iskolatípusban, szakmában megvan a karrier- és továbbtanulási lehetőség - tette hozzá.

    
Kifejtette, a szakképzés átalakítása minden iskolatípusnál olyan tartalmi és módszertani változást eredményez, amely az oktatási rendszerben már nagyon régen volt. Példaként említette, hogy belépésnél mérik a képességeket, és segítik az iskolatípus választást. Vannak olyan technikumok, ahová 4,3 feletti eredménnyel vettek fel tanulót, mert olyan sokan jelentkeztek.
    

Elmondta, szeretnék, ha a technikum a felsőoktatás előszobája lenne, ezért egyetemekkel dolgoznak a tartalmak összehangolásán, hiszen a technikumban már sok mindent elsajátítanak, gyakorlati tudásban pedig előbbre járnak, mint más típusú iskolából egyetemre kerülők. Hozzátette, bevezetik az okleveles technikusi képzést is, ami azt jelenti, hogy a rendszerből kerülő tanulók nemcsak érettségit, technikusi bizonyítványt, hanem kreditpontokat is kapnak, amelyet az egyetem beszámítana a felvételkor.
    

Pölöskei Gáborné beszélt arról is, hogy a szakképzés "két lábon áll", az iskolai oktatás mellett minél több gazdálkodót szeretnének bevonni a képzésbe, hogy a gyakorlat ne iskolai körülmények között történjen. Az elméleti oktatásra is egyre több gyakorló mérnököt vonnak be, így a képzés első része az iskolában zajlik, az ágazati kompetenciák meglétekor engedik ki a tanulókat a duális képzőbe. A parlament előtt lévő szakképzési törvény módosításában a vállalti szféra jelenlétét erősítenék - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com