ITM: a vállalatok digitalizáltsága javítja versenyképességüket

A vállalatok digitalizáltsága javítja a cégek versenyképességét - hangsúlyozta Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) konferenciáján Budapesten.Az Iposz a visegrádi országok (V4) társvállalkozói érdekképviseleteinek részvételével nemzetközi konferenciát szervezett a digitalizációról, a robotizációs és a technológiai modernizációról, az építőiparban működő kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenységének, hatékonyságának javítási lehetőségéről a Visegrád Alap támogatásával.

    
Nagy Ádám hangsúlyozta, az ország versenyképességének javításához szükség van arra, hogy a vállalatok növeljék kreativitásukat, innovációs képességeiket. A kormány a hazai kutatás-fejlesztés-innovációs (k+F+i) rendszer struktúráját úgy alakította ki, hogy ebben segítse a vállalkozásokat - tette hozzá.
    

Elmondta, a kormány fejleszti a digitalizációhoz szükséges infrastruktúrát, a tárca technológiai platformokat működtet, hogy elősegítse a gazdaságban végbemenő technológiai váltást. Kiemelte, az oktatási rendszernek figyelembe kell vennie a munkaerőpiaci szempontokat is, az eddigi kínálat alapú képzést a kereslet irányába kell elmozdítani.
   

Nagy Ádám előadásában kitért arra, 2010-2017 között a magyar cégek termelékenysége ugyan javult minden vállalati méretben, de még mindig nem éri el a V4-ek, illetve az Európai Unió tagállamainak (EU28) átlagát. A magyar vállalatoknak versenyképességük növelése érdekében jelentős lépéseket kell tenniük a digitalizáció, a termelékenység és a hatékonyság növelésében - jelentette ki.
    

A szaktárca helyettes államtitkára szólt arról, hogy az élelmiszergazdaság, az egészséggazdaság, a kreatív ipar mellett az építésgazdaság is kiemelt ágazat. A magyar építőiparnak a 2018-2023 közötti időszakra mintegy 25 ezer milliárd forint megrendelés-állománya van, ennek teljesítése jelentős erőfeszítést igényel. A tárca egyebek közt az építőipari hazai kkv-k technológiai váltását 2019-2020 között 12 milliárd forinttal támogatja.
    

Németh László, az Iposz elnöke a konferencián rámutatott arra, hogy az európai országok, köztük a V4-országok és Magyarország iparosainak is alkalmazkodniuk kell a változásokhoz, ehhez információra, képzésre, támogatásra, szolgáltatásokra van szükségük. Hozzátette, az iparosok tisztában vannak azzal, hogy a digitalizálás, a technológiai és informatikai forradalom, a robottechnika, és a háttérben már feltűnő mesterséges intelligencia olyan tényezők, amelyek alapvetően megváltoztatják a jövő társadalmát, gazdaságát, a szakmákat.
    

A konferencián Tóbiás Gábor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzeti V4 koordinátora elmondta, a V4-ek stabilitást képviselnek Európában, közös sikert tudnak felmutatni a gazdaságban is, az uniós átlagnál magasabb a növekedésük, és alacsonyabb a munkanélküliségi rátájuk. A konferencián felszólaló kkv-érdekvédelmi szervezetek képviselői kiemelték, hogy a digitalizációval, technológiai megújulással összefüggő költségek jelentős kockázatot jelentenek a kisvállalkozások gazdálkodásában.


Szükségesnek tartják, hogy a digitalizációt ajánló vállalatok megfelelő információval lássák el a kkv-kat, valamint segítsék a betanulást. Rámutattak arra, hogy a hatósággal való kapcsolattartáshoz elengedhetetlen a számítógép és a programok ismerete, ugyanakkor szükségesnek tartották az egyszerűbb, kifejezetten kkv-nak fejlesztett termelést és irányítást segítő szoftverek fejlesztését is. Megfogalmazták azt is, hogy az idősebb generációnál a nagy szakmai ismeret, míg a fiatalabbaknál az informatikai tudás van jelen, a kettőt kell összehozni a gyakorlatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com