ITM: a veszélyhelyzet végével már nem alkalmazhatóak a házhozszállítás átmeneti szabályai

A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését, ezeket a tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazók, a veszélyhelyzet megszűnésével azonban a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.A tárca kiemelte, hogy az intézkedés célja a lehetőség szerinti legrugalmasabb keretek megteremtése, a vállalkozások rendkívüli helyzethez való alkalmazkodásának megkönnyítése volt. Az átmeneti szabályozás garanciát teremtett az ellátásbiztonság fenntartására, miközben lehetővé tette, hogy minél többen jussanak hozzá a napi szükségleteik kielégítését szolgáló termékekhez otthonuk elhagyása nélkül is.

    
A veszélyhelyzet megszűnésével újból be kell jelenteni az üzleten kívüli és a csomagküldő kereskedelmi tevékenység folytatását a kereskedő székhelye szerinti település jegyzőjénél. Ezt azoknak a vállalkozásoknak is meg kell tenniük, amelyek az elmúlt időszakban, az átmeneti rendelkezések szerint fogtak bele a házhozszállításba. Hatályát vesztette az a veszélyhelyzeti előírás is, amely a taxisok, taxitársaságok részvételét egyszerűsítette az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítette őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól.
    

Cseresnyés Péter, az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a közleményben hangsúlyozta, a házhozszállítás könnyített feltételei számos üzletet, éttermet segíthettek hozzá ahhoz, hogy átvészeljék a kijárási korlátozásokkal, más veszélyhelyzeti intézkedésekkel szükségképpen együtt járó forgalomcsökkenést.
    

Felidézte, hogy a csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött, az egy évvel korábbi adathoz képest több mint kétszeresére növelte forgalmát. Az 114 milliárd forintos értékesítési volumen azt jelenti, hogy a kiskereskedelemben befolyt minden nyolcadik forintot házhozszállításból hozták össze az ágazat cégei.
    

A kiugró növekedéshez minden bizonnyal hozzájárult az átmeneti szabályozás, amely elősegítheti a szektor belső átrendeződésének felgyorsulását, a korszerű, kényelmes értékesítési módok térnyerésének tartóssá válását is - fogalmazott az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com