ITM-államtitkár: a fuvarokmányok papírmentessé válnak

A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon "vaskos dossziék és papírhalmok helyett" az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.Az elektronikus rendszer kifejlesztését szolgáló projekttársaság létrehozásáról szóló megállapodás aláírásakor az államtitkár kiemelte: a minisztérium a következő időszakban kidolgozza az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél (CMR) bevezetését megalapozó jogszabályi hátteret.
    

A fuvarozási dokumentumok digitalizálása gyorsítja és biztonságosabbá teszi az üzleti partnerek közötti elszámolást - jegyezte meg Mosóczi László. Az államtitkár szerint a papír alapú elszámolásnak már rég "ki kellett volna kopnia" a szállítmányozás területéről. A fejlesztésre ugyanakkor azért is szükség van, mert az Európai Unió 2024 nyarától bevezeti az elektronikus áruszállítási információs rendszert - jegyezte meg.
    

Az ITM azon dolgozik, hogy a gazdaság működtetésében minél nagyobb hangsúlyt nyerjen a digitalizáció - mondta Mosóczi László. Hozzátette: a járvány idején bebizonyosodott, hogy a GDP 6 százalékát előteremtő szállítás és raktározás területén is a személyesen intézett ügyek jó része áthelyezhető a virtuális valóságba. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet ara, hogy az e-CMR akár összekapcsolható a már működő, a Nemzeti Adó és Vámhivatal által üzemeltetett ekáer-rendszerrel (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer), mivel a rögzítendő adatok nagy része azonos.
    

Garai Géza, az i-Cell Mobilsoft Zrt. üzletfejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztésnél figyelembe veszik a hazai gazdasági szereplők érdekeit. Az együttműködési megállapodást az e-CMR Hungary Kft. nevű projekttársaság létrehozásáról a fuvarozási szakma részéről a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület (MSZSZ), a NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kötötte meg az i-Cell Mobilsoft Zrt.-vel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com