ITM-államtitkár: a hónap végéig igényelhető az ágazati bértámogatás

Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.Kiemelte: a kormányzati segítség 167 ezer ember állásának megtartásában segíthetett, ennyi dolgozóra vették ugyanis igénybe a munkaadók a bértámogatást, összesen 72 milliárd forint értékben. A vendéglátói szakma jelezte, hogy a teraszok nyitása kihívást jelent a szektor számára, ugyanis néhány napon belül felkészült kollégákat nagy számban kell munkába állítani - jegyezte meg Bodó Sándor. Bíznak abban, hogy a nyitásnak nem lesznek munkaerőpiaci akadályai - tette hozzá, jelezve, hogy számításaik szerint közel 700 vendéglátóipari vezető, 5000 pincér és felszolgáló, illetve 1000 cukrász áll készenlétben.

    
Az államtitkár arról is beszélt, hogy 40 ezer fő tért haza külföldről, akik közül sokan "lendületes tudásukkal" itthon is megtalálhatják számításaikat. A közkedvelt magyarországi kirándulóhelyek, főleg a tavak környékén óriási kihívás elé néznek szintén, hiszen a turizmus beindulásával várhatóan igen nagy számú vendég érkezésére számíthatnak főként belföldről - vélekedett az államtitkár. A külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre Budapest helyzete turisztikai szempontból kevésbé kedvező, ezért fontos, hogy a hazai utazók a fővárost is tekintsék célpontnak, ahogy arra a szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com