ITM államtitkár: a legnehezebb időszakban is nőttek a keresetek

A legnehezebb, járványidőszakban is nőttek a keresetek Magyarországon - értékelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán megjelent adatait az M1 aktuális csatornán.A KSH közlése szerint áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
   

Bodó Sándor szerint a kedvező adatok azt jelzik, hogy "túl vagyunk a nehezén". Hozzátette, hogy az adatokat akkor vették fel, amikor - január és április között - a járvány miatti legnehezebb időszakot éltük. "Az látszik, hogy a gazdaság - mind a versenyszféra, mind a közszféra - nehezen ugyan, de kitartó, szorgalmas munkával, célirányos intézkedésekkel ezt a legnehezebb időszakot átvészelte" - fogalmazott az államtitkár.  
   

Felhívta a figyelmet, hogy száz hónapja folyamatosan növekednek a bérek Magyarországon. Kitért arra is, a versenyszférában 8,7 százalékos bérnövekedés volt, ami azt jelzi, hogy ez a szféra jól teljesített; a közszférában 12,8 százalékos volt a növekedés, ami a kormányzati támogatásoknak is köszönhető - részletezte Bodó Sándor.
   

Kérdésre elmondta azt is, a legmagasabb a bérek a pénzügyi, a tudományos, a műszaki és a infokommunikációs szektorban voltak. Ugyanakkor jelentős - 35 százalékos - volt a bérnövekedés az egészségügyben is a kormány döntésének köszönhetően - tette hozzá. Bodó Sándor jelentősnek nevezte a különbséget a szellemi és a fizikai munka után járó bérek között, hiszen az előbbinél az átlag 539 ezer forint, az utóbbinál pedig valamivel több mint 300 ezer forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com