ITM-államtitkár: a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most

A magyar gazdaság és különösen a foglalkoztatás rekordokat dönt, a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookra feltöltött videójában csütörtökön.Schanda Tamás hozzátette, az álláskeresők száma az elmúlt harminc évben csak 2019 végén volt alacsonyabb, 2010 óta pedig harmadára csökkent a munkanélküliség. Közölte: nem hiába fogtak hozzá 12 éve a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítéséhez. "Tudtuk és tudjuk, hogy a magyar emberek nem segélyből, hanem munkából szeretnének megélni" - fogalmazott az államtitkár.
    

Kiemelte, hogy a hazai munkahelyeket a járványhelyzetben is megvédték, sőt újakat tudtak teremteni. A bértámogatásoktól az adócsökkentéseken át a beruházások ösztönzéséig számos eszközzel tettek azért, hogy aki szeretne, az dolgozhasson. A legtöbb új állás ráadásul a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, például az informatikában és az építőiparban jött létre - mondta az államtitkár.
    

"A Gyurcsány, Bajnai féle baloldal programjában ma is ugyanaz a rossz, elhibázott gazdaságpolitika van, amivel 1 millió embert tettek munkanélkülivé és segélyen tartottak 100 ezreket" - jelentette ki Schanda Tamás. Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra, "ne hagyjuk, hogy a baloldal veszélybe sodorja a munkahelyeket és a megélhetést" - fogalmazott az ITM államtitkára közösségi oldalán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com