ITM-államtitkár: az ipar 4.0 segítségével javul a magyar ipar termelékenysége

Az Ipar 4.0 program arra szolgál, hogy a termelés modernebb, termelékenyebb, humánusabb legyen Magyarországon - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden Budapesten az Ipar 4.0 szakmai érmek átadása alkalmából.Bódis József szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a díjazottak, mert szem előtt tartották, hogy minden tudomány, technológia, innováció, mesterséges intelligencia annyit ér, amennyit az emberiség fejlődéséhez hozzátesz.

    
Az ITM 2019-ben alapította meg az Ipar 4.0 szakmai díjat négy kategóriában: kis- vagy közepes vállalkozás, nagyvállalat, oktatási, képzési programot megvalósító szervezet, valamint az ipar 4.0 eredetű jelentős kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriában. Bódis Józseftől és Monostori Lászlótól, az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform elnökétől kis- és közepes vállalkozás kategóriában a VARINEX Informatikai Zrt. vehette át a díjat. A cég 1998-ban Magyarországon elsőként indította el a gyors prototípusgyártási szolgáltatást, azóta tevékenysége több sikeres kutatás-fejlesztési és innovációs projektre alapozva folyamatosan bővül, jelentős szerepet vállal a 3D-nyomtatásra épülő egyedi és kisszériás gyártási módszerek fejlesztésében és elterjesztésében.
    

A nagyvállalat kategóriában az elismerést a FESTO-AM Gyártó Kft. kapta meg. A társaság a sűrítettlevegő-előkészítő egységek, vákuumgenerátorok és a legkorszerűbb biztonsági kapcsolószelepek termék- és gyártástechnológiai fejlesztője és gyártója. Az ipar 4.0 digitális átállást segítő oktatásai, képzési programot megvalósító szervezet kategóriában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 technológiai központja vehette át a díjat.


Az egyetem missziójának tekinti, hogy Magyarországon minél több korszerű, a globális piacokon is versenyképes vállalat működjön az ipar 4.0 technológiák minél szélesebb körű alkalmazásával. Ezért a központ szemléletformáló, oktató, és támogató tevékenységet folytat, hogy minél többen ismerjék meg ezeket a technológiákat.
    

Az ipar 4.0 eredetű jelentős kutatást, fejlesztést vagy innovációt megvalósító szervezet kategóriában a HEPENIX Műszaki Szolgáltató Kft. vehette át az elismerést, amely a hazai és nemzetközi piac elismert beszállítója autó-, fogyasztói- és nukleáris ipari automatizáció területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com