ITM-államtitkár: bizakodásra adnak okot a foglalkoztatási adatok

Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.Bodó Sándor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva üdvözölte, hogy a foglalkoztatottság  csekély mértékű visszaesése ellenére is majdnem 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon. A kedvező szint fenntartásához a kormány munkahelyvédelmi, munkahelyteremtési intézkedései is hozzájárultak - tette hozzá.     


Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a foglalkoztatási ráta az országon belül jelentősen eltér, hiszen Észak-Magyarországon az országos átlagnál jóval magasabb, a nyugati országrészben viszont lényegesen alacsonyabb a munkanélküliség. Az államtitkár úgy véli, hogy az egyenlőtlenséget a beruházások ösztönzésével mérsékelni lehet. Bodó Sándor szerint a 25 év alattiak elhelyezkedési támogatásait is fenn kell tartani, bár üdvözölte, hogy a legfiatalabb korosztályban a mostani válság ellenére is lényegesen alacsonyabb a munkanélkülisági ráta, mint 2010 előtt volt.

    
A KSH csütörtöki közlése szerint a  július-szeptemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt. Szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer volt, ami az előző havihoz képest 32 ezerrel, tavaly szeptemberhez képest 24 ezerrel kevesebb. A munkanélküliek átlagos létszáma harmadik negyedévben 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com