ITM-államtitkár: havi 150 ezer forintra nő a kormányzati vállalás a Vállalkozások munkaerő támogatásánál

A Vállalkozások munkaerő támogatása című programban igényelhető kormányzati vállalás összege a korábbi havi 100 ezer forintról, 150 ezer forintra emelkedik február 1-től - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.Bodó Sándor hozzátette, 3+6 hónapos foglalkoztatást biztosít a program, amelyben a cégek az első három hónapot követő hat hónapos továbbfoglalkoztatáshoz igényelhetik majd havonta ezt a legfeljebb 150 ezer forintos összeget.
    

Kiemelte, a hátrányos helyzetűek, akik esetleg már hosszabb ideje regisztrált álláskeresők, valamint az alacsony iskolai végzettségű és a szakképzett fiatal álláskeresők foglalkoztatására helyezik a hangsúlyt a programban. Közölte, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt az első három hónapban igényelhető támogatás maximális összege az alacsony iskolai végzettségűeknél havi 193 347 forintról 226 ezer forintra, a fiatal szakképzetteknél havi 438 ezer forintról 520 ezer forintra, míg a hátrányos helyzetűeknél 251 100 forintról 300 ezer forintra nőtt havonta.
    

A támogatási időszak első 3 hónapjában érhetőek el ezek az összegek, amelyeket teljes mértékben a program finanszíroz, így a vállalkozásoknak ehhez nem kell önerőt biztosítaniuk. Arra azonban figyelni kell, hogy az első három hónapban megállapított bért kell a vállalkozásoknak a következő hat hónapban is fizetniük. Bodó Sándor kitért arra is, hogy a foglalkoztatás rekord közeli szinten van Magyarországon, hiszen 4,7 millió ember dolgozik most a munkaerőpiacon. A foglalkoztatás szerkezete pedig rendkívül kedvező, ugyanis a növekedés jelentős részben a versenyszférában tapasztalható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com