ITM: az áprilisi mélypontról indulhat el újra felfelé a kiskereskedelmi forgalom

A várakozásoknak megfelelően a kiskereskedelmi üzletek forgalmában komoly visszaesést hozott az április, mert végig, és az országban mindenütt érvényben voltak a kijárási korlátozások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.A tárca hangsúlyozta: 81 hónapja tartó növekedés tört meg azzal, hogy a KSH adatai szerint több mint tíz százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye. Az összehasonlítható adatok gyűjtésének kezdete, 2000 januárja óta nem tapasztalt mértékű visszaesés azonban átmeneti jellegű, a folytatásban fokozatos javulás várható.

    
A veszélyhelyzeti intézkedések következményeként ugyanakkor történelmi rekordot produkált az internetes és csomagküldő kereskedelem - tette hozzá az ITM.

A közlemény szerint a kiskereskedelmi forgalomcsökkenést teljes egészében a koronavírus-járvány hatása okozta. Míg az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma stagnált, kismértékben nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteké csaknem 15 százalékkal, a benzinkutaké több mint negyedével esett vissza áprilisban.
   

Márciussal szemben már a gyógyszertárak és illatszerboltok forgalma is jelentősen, 15 százalékkal mérséklődött, és a korlátozások még drasztikusabb következményekkel jártak a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (-37 százalék), a használtcikk- (-80 százalék), a textil-, ruházati és cipőüzletekben (-90 százalék).
    

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem ugyanakkor a tavaly áprilisi adatokhoz képest több mint kétszeresére növelte forgalmát, amely a teljes forgalom nyolcadát tette ki. A 114 milliárd forintos értékesítési volumen minden korábbi havi adatnál magasabb, több mint negyedével múlja felül az eddigi rekorder 2019 decemberi teljesítményt - hívta fel a figyelmet az ITM.
    

A kiugró növekedéshez minden bizonnyal hozzájárult, hogy a kormány megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. A veszélyhelyzet idején ezek a tevékenységek bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatók, ha a kereskedő napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmaz - emlékeztet közleményében a tárca.
    

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte, hogy az áprilisi mélypont után a folytatásban minden józan számítás szerint megkezdődhet a kilábalás. Bizakodásra ad okot, hogy a január-áprilisi adatok az előző év azonos időszakához képest szerény mértékű emelkedést mutatnak.
    

Az év első hónapjaiban az európai élmezőnybe tartozott a magyarországi forgalomnövekedés, márciusban pedig a kontinensen Magyarországon bővült legnagyobb mértékben a kiskereskedelem. Az üzletek, bevásárlóközpontok újranyitásával, az elhalasztott vásárlások pótlásával ismét emelkedő pályára állhat az ágazat. A második negyedévben átmeneti mérséklődés, majd fokozatos javulás, idővel a magas fogyasztási dinamika visszatérése jelezhető előre - hangsúlyozta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com