ITM: Békés megyében több mint 5500 munkahelyet mentett meg a gazdaságvédelmi akcióterv

Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán, ahol a Körös Autócentrumban átadta a bértámogatási okiratot.György László elmondta, országosan 188 ezer munkahelyet védett meg a kormány 31 milliárd forintnyi támogatással. Emlékeztetett, a gazdaságvédelmi akcióterv 3+1 célja, hogy arányos legyen, azaz annyit költsenek, mint amennyi a munkahelyek megvédéséhez kell.; munka- és tudás alapú legyen; a tudást őrizzék meg Magyarországon, és hogy időben, minden vállalkozásnak segítséget tudjanak nyújtani.

    
Az államtitkár elmondta, 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások vették igénybe a programot. Hozzátette: ingyenes, nyolchetes informatikai tanfolyamukhoz a veszélyhelyzet alatt 62 ezren csatlakoztak. György László szólt arról is, hogy 10 év alatt 850 ezernél több munkahely jött létre, ennek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál jobban vészeli át a koronavírus-járványt, mert rendelkezik tartalékokkal.
   

Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta, statisztikai állományi létszámuk 42, 35 dolgozójuk után igényelték a munkahelyvédelmi bértámogatást 11,7 millió forint értékben, ugyanis a koronavírus-járvány alatt drasztikusan lecsökkent a forgalmuk, veszélybe került a működőképességük.
    

Az Opel, Honda, Mazda, Kia, Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó vállalkozást 26 éve alapították, árbevételük tavaly 3,8 milliárd forint volt - közölte Tóth Péter. Békés megyében a munkavállalói bértámogatási kérelmek legnagyobb számban a feldolgozóipar (több mint 60 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (közel 20 százalék); az információ, kommunikáció; valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokból érkezett - derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának összeállításából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com