ITM: egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium keddi közleménye szerint.Elmondta: a foglalkoztatási adatok javulása főként a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, a bértámogatási programoknak és az adókedvezményeknek köszönhető, a gazdaság fokozatos újraindítása további élénkülést hozhat a munkaerőpiacon.

    
"Jól mutatja a magyar válságkezelés sikerességét, hogy a legfrissebb adatok szerint egy hónap alatt több mint 60 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az oltottság előrehaladásának köszönhetően a munkaerőpiac folytatódó élénkülésére számítunk. A vendéglátóhelyek, szálláshelyek és szolgáltatások fokozatos újraindulásával már a közeljövőben érezhetően többen dolgozhatnak Magyarországon" - mondta Bodó Sándor.
    

Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesített a foglalkoztatási mutatók javításában. A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése érdekében megtett sikeres erőfeszítéseknek köszönhetően 2020-ra már 4,5 milliónál többen dolgoztak hazánkban. A tavalyi visszaesés ellenére, a foglalkoztatás bővülésével a munkavállalók száma ismét meghaladja ezt az értéket, miközben a munkanélküliek aránya a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.
    

A kormány egyik legfontosabb feladata a járványügyi készültségben is a munkahelyek megőrzése, újak létesítése. Az ágazati bértámogatás mostanáig összesen 72,5 milliárd forinttal segítette a koronavírus hatásainak leginkább kitett vállalkozásokat a talpon maradásban és 171 ezer magyar ember munkahelyének megvédésében - hangsúlyozta az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com