ITM: egy hónap alatt 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

Ismét közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát, amelyet jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. novemberi adatait Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Az ITM által hétfőn az MTI-nek eljutatott közlemény szerint az őszi időszakban szintén nőtt a foglalkoztatottak száma, a 2020.  szeptember és november közötti hónapok átlagában az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 8 ezer fős emelkedés mutatható ki.

Az elsődleges munkaerőpiacon 2010 óta 712 ezres növekedést figyeltek meg, míg a foglalkoztatottak létszáma csaknem 800 ezerrel nőtt.

    
Hozzátették, hogy 2010 óta a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, miközben az egy évvel korábbi szinthez képest minimális, mindössze 0,1 százalékpontos a mérséklődés. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,4 százalékra esett vissza, az előző év hasonló időszakához viszonyítva a vírusválság ellenére is 1 százalék alatti mértékben romlott a mutató. Novemberben a munkanélküliek száma 190 ezer volt, ami éves összevetésben 34 ezres növekedésnek, ám októberhez képest 9 ezres csökkenésnek felel meg.
    

Az Európai Unió 27 tagállamának szezonális kiigazítás nélküli, nyers munkanélküliségi mutatója 2020 októberében 7,6 százalékra emelkedett. Magyarország esetében a ráta 4,4 százalékot tett ki a KSH mérése szerint, ami 3,2 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál. Magyarország ebben a hónapban Németországgal és Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa volt. Magyarországnál csak Csehországban, Lengyelországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség.
    

Bodó Sándor a tárca közleménye szerint azt is elmondta, "az adatokból kitűnik, hogy a vírusválság ugyan továbbra is komoly kihívások elé állítja a magyar munkaerőpiacot, de a kormány időben meghozott intézkedései segítettek abban, hogy a legtöbb munkahelyet megőrizzük, és újakat is létrehozzunk. A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik legfontosabb intézkedése a különféle bértámogatások biztosítása, amelyek közül a vendéglátás, turizmus és szolgáltató ágazatok és a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatásai jelenleg is elérhetők" - tette hozzá az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com