ITM: februárban még emelkedett az ipari termelés volumene

A KSH adatai alapján 2020. februárjában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A munka- és szökőnap hatástól megtisztított adatok alapján a termelés 1,7 százalékkal emelkedett - idézte az adatokat a statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban nem jelentkezett, a kormány által bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek célja az elért eredmények, a magyar családok, a munkahelyek és a vállalkozások megvédése - hangsúlyozta a minisztériumnak az MTI-hez eljuttatott közleménye.

    
2020 februárjában a legnagyobb súlyú feldolgozóipari alágak közül a járműgyártásban lassult, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában gyorsult a növekedés üteme. A kisebb súlyú alágak többségében csökkent a termelés volumene. A termelés az év első két hónapjában 3,2 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
    

Tavaly a mérséklődő globális konjunktúra következtében Európa országainak többségében az ipari termelés is csökkenni kezdett. Magyarországnak azonban sikerült ellensúlyoznia a külső kereslet kedvezőtlen alakulását. 2019-ben európai összevetésben a hazai ipari termelés nyújtotta a legjobb teljesítményt, 5,4 százalékos bővüléssel.


Ebben a legnagyobb szerepet a közel 10 százalékos növekedést mutató járműipar játszotta, elsősorban a jelentős kapacitásbővítések eredményeként. 2010 januárja óta az ipari termelés több mint 49 százalékkal, 2014 elejétől pedig több mint 30 százalékkal nőtt Magyarországon. Márciustól a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett feldolgozóipari leállások hatása már a hazai kibocsátásban is jelentkezni fog. A kormány gazdaságvédelmi akcióterve azonban hozzájárul a gazdaság újraindításához, a munkahelyek megőrzéséhez - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com