ITM: feladataik előrehaladásáról egyeztettek a négy gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosai

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adott otthont a koordinált és kiegyensúlyozott területi fejlesztések érdekében tavaly létrehozott gazdaságfejlesztési zónák kormánybiztosai közötti első idei találkozónak január 14-én, Budapesten - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.Palkovics László tárcavezető, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa a közleményben hangsúlyozta: az összehangolt fejlesztési igények gyorsabban érnek célba, ezért is fontos, hogy a programok végrehajtásának felelősei naprakész tudással rendelkezzenek, kölcsönösen tájékoztassák egymást terveikről, a megtett intézkedésekről.

    
Felidézték: a kormány 2020-ban döntött a gazdaságfejlesztési zónák létrehozásáról annak érdekében, hogy a gazdaságilag és kulturálisan is egységes területet képező történelmi régiók nemzetközi összehasonlításban is versenyképes gazdasági egységként fejlődhessenek. A Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna programjának kidolgozását Mikes Éva, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztési koncepcióját Nemesi Pál, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna stratégiáját pedig Navracsics Tibor irányítja kormánybiztosként.
    

Közölték: az egyeztetés résztvevői áttekintették a fejlesztési igények listáját, meghatározták a belső határidőket és a következő teendőket. A találkozón Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára ismertette a projektek támogathatósági szempontú vizsgálatával összefüggő feladatokat.
    

A kormány szándékai szerint a gazdaságfejlesztési zónák meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság megerősítésében, növekedésének vírusválság utáni, gyors helyreállításában. A széles körű társadalmasítás keretében kidolgozott helyi fejlesztési stratégiák és projektjavaslatok a közeljövőben a kormány elé kerülhetnek - közölte az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com