ITM: hatékony és egységes eljárási rend segíti a kiemelt jelentőségű vasúti beruházást

 Gyorsítja és egyszerűsíti a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásokat, ezzel támogatja a beruházás ütemterv szerinti előkészítését és megvalósítását az Országgyűlés keddi ülésén elfogadott törvény - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.Közleményükben hozzáteszik: az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat.

    
A szaktárca felidézi: a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítése magyar-kínai együttműködésben valósul meg. A fejlesztés tervezési, engedélyezési és kivitelezési szerződését tavaly írták alá a felek, amely a finanszírozást biztosító hitelszerződés áprilisi véglegesítésével lépett hatályba.
    

A munka a tervek szerint két évig tartó tervezéssel és engedélyeztetéssel megkezdődött. A projekt eredményeként a vonalszakasz a jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 kilométer/órás engedélyezési és 200 kilométer/órás tervezési sebességgel, korszerű kommunikációs és vonatbefolyásolási rendszerekkel, felújított és akadálymentesített állomásokkal szolgálja majd ki az utasokat és fuvaroztatókat.
    

Az ITM javaslata alapján elfogadott törvényi szabályozás az európai TEN-T közlekedési törzshálózat részét képező vasútvonal fejlesztését, annak ütemterv szerinti megvalósulását segíti elő. Az új előírásoknak köszönhetően csökkennek az uniós átjárhatósági műszaki előírások szerinti tervezés és kivitelezés kapcsán felmerülő kockázatok, nő a munka hatékonysága. A rendelkezések a felelős szervek kijelölésével támogatják és egyszerűsítik a hatósági eljárási folyamatokat. A törvény határozott elvárásként rögzíti a környezet és a védett természeti területek védettségét a projekt kivitelezése során - ismerteti a tárca.
    

Schanda Tamás miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár a javaslat országgyűlési vitája során a közlemény szerint elmondta: a beruházás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Távol-Keletről Nyugat-Európába tartó áruk a görögországi Pireusz megötszöröződött forgalmú kikötőjének érintésével a leggyorsabban Magyarországon keresztül érjék el úti céljukat. Emellett hangsúlyozta, hogy a vasútvonal nemcsak a nemzetközi teherforgalomban tölt be központi szerepet, hanem a régió belső közlekedési kapcsolatainak színvonalát is emeli. A fejlesztéssel a menetidő több mint 8 óráról kevesebb mint a felére csökken a magyar és szerb főváros között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com