ITM: hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzésére is ösztönöz a Vállalkozások munkaerő támogatása

December 1-jétől a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek után is igényelhető a kilencven napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - emlékeztetett Bodó Sándor. A kiterjesztés mások mellett pályakezdők, kisgyermeket vagy hozzátartozót gondozók, tartósan munkanélküliek számára teremt lehetőséget az elhelyezkedésre - tette hozzá a minisztérium csütörtöki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Decembertől az alacsony iskolázottságú és a szakképzett fiatal álláskeresők után a hátrányos helyzetűek is jelentős munkahelyteremtő támogatásban részesülhetnek.

Az állami hozzájárulás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg. A folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is, ami akár havi 100 ezer forintot jelenthet a foglalkoztatónak.
    

A támogatás a program kiterjesztésével a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a közfoglalkoztatásból 30 napnál nem régebben kilépettek és a tartósan regisztrált álláskeresők után is járhat. A kibővített körbe tartoznak azok is, akik gyermekgondozást vagy hozzátartozójuk ápolását követően állnának munkába. A részletes dokumentáció már elérhető a www.munka.hu oldalon.
    

Bodó Sándor hozzátette: "a regisztrált álláskeresők száma a járványhelyzet okozta megugrás után 242 ezer fő közelébe csökkent Magyarországon. E mutató az elmúlt harminc évben csak 2019 végén állt a jelenleginél alacsonyabban. A baloldali kormányok utolsó teljes évében pedig több mint 600 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. A Vállalkozások munkaerő támogatása a teljes foglalkoztatás elérése érdekében könnyíti meg az elhelyezkedést. A legfrissebb adat szerint több mint 29 ezer újonnan felvett munkavállalójuk után összesen közel 16 milliárd forintot ítéltek meg eddig a munkaadóknak".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com