ITM: hosszabb távon is megvédi a munkahelyeket a bértámogatási program

A koronavírus-járvány miatt elindított munkahelyvédelmi bértámogatásban részesülők túlnyomó többségének nemcsak a csökkentett munkaidős foglalkoztatáshoz biztosított állami támogatás kifizetésének idejére, hanem jóval azon túl is sikerült megőrizni a munkahelyét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.A tárca pénteki közleménye szerint Bodó Sándor közölte, a programban résztvevő csaknem 200 ezer munkavállaló mindössze 2,46 százalékát, kevesebb mint 5 ezer embert tartottak nyilván regisztrált álláskeresőként november végén. A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései közül a munkahelyvédelmi bértámogatás bevezetése volt az egyik legnagyobb horderejű. A program sikeresen ellentételezte a vállalkozások átmeneti rendelésállomány-csökkenésének következményeit, megvédve ezzel csaknem 200 ezer magyar munkavállaló állását, kenyérkeresetét.

     
A vírusválság első hullámának káros következményeit a kormány komplex intézkedésekkel mérsékelte. Az ITM a Gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett háromféle bértámogatással mintegy 280 ezer munkavállalón segített. A bértámogatások és egyéb intézkedések - például: adó- és járulékcsökkentés, hitelmoratórium, beruházás-ösztönző és hitelprogramok - együttesen 1,4 millió munkavállaló kilátásait, lehetőségeit javították.
    

Az akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítették a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus-járvány első hullámából. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség. A regisztrált álláskeresők száma öt hónapja folyamatosan csökken.
    

Bodó Sándor hozzátette, a kormány a tavaszi intézkedések után ősszel új munkahelyvédelmi intézkedéseket hozott, ezúttal célzott segítségnyújtással. Az ágazati bértámogatás a járvány miatt a legnehezebb helyzetbe került szektorok - elsősorban a turizmus és a vendéglátás - cégeinek talpon maradásához járul hozzá. Ezek a vállalkozások december 11-ig igényelhetik a munkavállalónként a minimálbér másfélszeresét jelentő támogatást, amelyet mostanáig több mint 20 ezer munkahely megtartásához kérelmeztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com