ITM: indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben.

Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot - ismertette.

    
A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra - jelezte a helyettes államtitkár. Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szeptemberben indult tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében. A szakképzésbe újonnan belépők már a megújult, rugalmasabb, a gazdaság igényeit hatékonyabban figyelembe vevő szakképzési rendszerben tanulhatnak - mondta.
   

A megújult szakképzés legfontosabb feladata, hogy a következő évtizedek kihívásaira, technológiai fejlődésére jól reagáló, megalapozott tudással rendelkező szakembereket képezzen - fogalmazott a helyettes államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ösztöndíjakat bankszámlára utalják majd, így minden érintett tanulónak számlát kell nyitnia.
    

Azoknál a diákoknál, akiknek még nincs bankszámlájuk, a számlanyitás folyamatát támogatja a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA) az MKB Bank együttműködésével kialakított felület - emelte ki Pölöskei Gáborné. A KRÉTA rögzíti a diákok tanulmányi eredményét és hiányzásait, ezért a pedagógusokat, oktatókat nem terheli adminisztráció; az adatokat automatikusan figyeli és az ösztöndíj kifizetésekor figyelembe tudja venni a rendszer. Ez a megoldás is mutatja, hogy a megújult szakképzés a digitális lehetőségek széles körű használatára épül - tette hozzá a helyettes államtitkár.
    

A sajtótájékoztatón Ginzer Ildikó, az MKB Bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese közölte: az ITM partnereként Jövőd elnevezéssel számlacsomagot indít az MKB a középfokú szakképzésben tanulóknak, a csomag a fiatalok igényeihez igazított digitális banki és kényelmi megoldásokat tartalmaz. A feltételekről szólva egyebek mellett elmondta, hogy a diákok banki díjaktól mentes, ingyenes számlacsomagot kapnak. Az MKB biztosít hozzá bankkártyát, a számláról díjmentesen indíthatók elektronikus átutalások 20 ezer forintig, havonta kétszer ingyenesen felvehető készpénz, és a csomaghoz internetbankos hozzáférés jár.
    

Kérdésre válaszolva Pölöskei Gáborné elmondta: az MKB új számlacsomagjának igénybe vétele lehetőség, nem kötelező, más számlát is lehet használni. Az első kifizetésekre októberben kerül sor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com