ITM: ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar vállalkozások fejlesztését

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón.Hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak.


   
György László szólt arról, hogy a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni akaróknak online megoldásokat kellett keresniük, a képzőknek pedig lépést kell tartani a piaci igényekkel. A mikro-, kis és középvállalkozások fejlesztését segíti a Budapesti Értéktőzsde oktatási intézménye, Budapest Institute of Banking (BIB) tananyaga Vállalkozz okosan! elektronikus képzési modul.
    

Az államtitkár felidézte, hogy a tananyag szakmai tartalmának kidolgozása az ITM megbízásából már a járvány idején elkezdődött. Az ingyenesen online elérhető oktatással a cél, hogy  minél több vállalkozás számára adjon a gyakorlatban is alkalmazható hasznos ismeretet. Az államtitkár bízik abban, hogy a tananyag eléri célját, és hozzájárul a magyar munkahelyek megerősödéséhez, sikeres vállalkozások létrejöttéhez.
    

A sajtótájékoztatón György László szólt arról is, hogy Magyarország az EU-tagországok rangsorában azok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség. Októberben a magyar munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb volt az Európai Unióban. Jelenleg a tavalyi év hasonló időszakhoz képest 30 ezer fővel kevesebben, ugyanakkor a tíz évvel ezelőttihez viszonyítva 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon - tette hozzá.
    

György László szerint az idei év a magyar gazdaság ütésállóságának bizonyítéka, a túlélésről szólt, jövőre pedig az elrugaszkodás következik. A magyar kormány a március 11-i veszélyhelyzeti intézkedések óta több mint 900 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött, a források megfelelő hasznosulásához a humánfeltételeket, az emberi képességeket is fejleszteni kell, ezért fontos a kkv-k fejlesztését segítő elektronikus tananyag - jegyezte meg.
    

Fábián Gergely, a BIB Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Vállalkozz okosan! ekkv-tananyag 9 modulból áll, amelyből az első 5 vált ingyen elérhetővé 2020. december 10-én a www.ekkv.hu. honlapon, regisztrációt követően. A szakaszosan is elvégezhető 5 modul 40 órás tananyagot tesz ki. A képzés a legfontosabb témákat öleli fel, köztük az üzleti innovációt, a digitalizációt, a generációváltást, a humánerőforrás lehetőségeket, a kommunikációt. A tananyag magyar nyelvű, így a határon túli magyar vállalkozásoknak is segítséget nyújt - mondta Fábián Gergely.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com