ITM: kedvező képet mutatnak a tavaly novemberi kereseti adatok

Viszonylag kedvező képet mutatnak a tavaly novemberi kereseti adatok - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva.A KSH közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január és november között a bruttó átlagkereset 399 300 forint volt, ez pedig 9,6 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

    
Bodó Sándor szerint érdemes külön bontani a verseny- és a közszféra teljesítményét: 2020. január-november közötti időszakban az előbbinél 9,5 százalékos növekedés, míg az utóbbinál 9,9 százalékos növekedés volt. A nettó átlagkereset 265 500 forint volt, így tehát a reálbérek 6 százalékkal nőttek, az infláció 3,4 százalék volt. A nettó keresetek folyamatosan, 95 hónapja emelkednek, ez pedig az államtitkár szerint komoly gazdasági teljesítmény.
    

Kifejtette: az ágazatokat tekintve a bérek növekedésében a pénzügy-bankszektor vezető szerepet tölt be, emellett az IT-szektor szintén jól jövedelmező fizetéseket tud biztosítani, a tudományos-műszaki tevékenység jár még elől, és nem meglepő módon az egészségügyi termékeket előállító cégeknél is az utóbbi időszakban az átlagnál jobban emelkedtek a bérek. Ezzel szemben a turizmus, a vendéglátás, a szolgáltatási szektor területén nem történt jelentős emelkedés.
    

Kitért az ágazati bértámogatásra is, amelyet a turizmusban, vendéglátásban, szolgáltatóiparban tevékenykedők vehetnek igénybe. Csütörtökön átlépte a 100 ezer dolgozót, akikre támogatási igény érkezett a munkáltatóktól. Ennek mintegy 70 százalékát már el is bírálták, ugyanakkor gyakran hiánypótlásra van szükség - tette hozzá az államtitkár.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

http://ujhazak.com