ITM: kilenc éve töretlenül nőnek a reálkeresetek

Az ötödével magasabb minimálbér és az ágazati béremelések húzták az átlagkereset 13,7 százalékos januári növekedését. Elsősorban a 25 év alattiak szja-mentessége miatt a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset 14,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Magyarországon rekordokat dönt a foglalkoztatás, és egyre inkább megéri munkát vállalni - kommentálta a legfrissebb adatokat hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Kiemelték, hogy az idén januártól a minimálbér 200 ezer forintra emelkedett, így már magasabb, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején az átlagbér volt.

A nagyobb fizetések többletköltségeit a munkát terhelő adók 750 milliárd forint összértékű csökkentése ellentételezi a vállalkozások számára. Az új évben jelentősen nő az ápolók, a bölcsődei, szociális és kulturális szférában dolgozók bére, a rendvédelemben és a felsőoktatási intézményekben foglalkoztatottak keresete. A családi adóvisszatérítés és a fiatalok szja-mentessége is több pénzt hagy az embereknél - tették hozzá.
    

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatsora szerint a nemzetgazdaságban a havi bruttó átlagkereset januárban elérte a 467 300 forintot. A versenyszférában a kötelező bérminimumok emelése mellett a fokozott munkaerőpiaci kereslet, az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány is élénkítette a bérnövekedést. A legjobban fizető ágazatok közé tartoznak a tudásalapú, jövőorientált területek, az információ és kommunikáció, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység.
   

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte: "A hazai reálkeresetek a vírusválság dacára 109 hónapja megszakítás nélkül emelkednek. Idén januárban a bruttó keresetek több mint 126, a családi kedvezménnyel számolt nettó keresetek pedig közel 139 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 elején. A bérminimumok jelentős megemelésének és a munkaerőpiac feszesedésének eredményeképpen 2022-ben éves szinten is kétszámjegyű béremelkedés várható."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com