ITM: kimagasló mértékben nőttek a bérek 2022 első hónapjaiban

A minimálbér és garantált bérminimum nagymértékű emelésének, a versenyszféra bérfejlesztéseinek és a közszféra érdemi keresetnöveléseinek köszönhetően 2022-ben is folytatódott a bérek emelkedése Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, a reálkeresetek közel 10 éve töretlen emelkedése jól mutatja a kormány gazdaságpolitikájának sikerességét, amely a munkára alapoz, és a családok kiemelt támogatását szolgálja.A 2022 január-februári időszak átlagában a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest 22,8 százalékkal, 507 ezer forintra emelkedett. A növekedéshez nagymértékben járult hozzá a hon- és rendvédelmi dolgozók hathavi illetményének megfelelő összegű fegyverpénz kifizetése. Ágazati bontásban a hagyományosan az élmezőnybe tartozó infokommunikáció, pénzügyi ágazat, tudományos-szakmai tevékenység mögé 30 százalékos emelkedéssel az egészségügy zárkózott fel. A 25 év alattiak szja-mentességének köszönhetően a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset 23,4 százalékkal magasabb, mint 2021 elején - idézte a KSH adatait az ITM.
   

2022-ben ötödével emelkedett a minimálbér, ezzel már meghaladja az átlagbér 2010-es szintjét. Hasonló mértékben nőttek az ápolók, a bölcsődei, szociális és kulturális szférában dolgozók bérei, jelentősen többet keresnek a rendvédelemben és a felsőoktatási intézményekben foglalkoztatottak. 2010-hez képest egy kétkeresős, egygyermekes család nettó keresete 147, egy kétgyermekesé 158, egy háromgyermekesé pedig 167 százalékkal nőtt 2022 első hónapjaira. A bérminimumok jelentős megemelésének és a munkaerőpiac feszesedésének következtében idén éves szinten is kétszámjegyű béremelkedés várható - közölte az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com