ITM: Magyarország klímasemlegessé tehető 2050-re

Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában szerdán, az Óbudai Egyetemen.A leggazdagabb államoknak, a legnagyobb szennyezőknek és a legnagyobb multinacionális cégeknek kell ebből a legnagyobb mértékben kivenniük a részüket - jelentette ki Schanda Tamás. Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország az Európai Tanács tavaly decemberi ülésén támogatta azt az elképzelést, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon. Jelezte ugyanakkor, hogy a megvalósításról nagy viták várhatók az uniós tagállamok között.

    
A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ne a magyar családokkal fizettessék meg a költségeket a klímarombolók helyett, és mindenképpen el fogja kerülni az élelmiszerek vagy az energia árának emelését.

Ugyancsak ragaszkodik a kohéziós támogatások megtartásához, és kiemelten fontosnak tartja az atomenergiát, mert anélkül nincs hatékony kibocsátáscsökkentés - mondta az államtitkár.
   

Schanda Tamás közölte, hogy az uniós tagállamok és az egyes gazdasági szektorok különböző mértékben felelősek az emisszióért. A 2018-as statisztikák szerint az unió szén-dioxid- kibocsátásának 43,5 százalékát a három legnagyobb szennyező, Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország okozta. A volt szocialista országok ugyanakkor a közösség összes kibocsátásának csak egyötödéért felelnek, ennek több mint kétharmadát Lengyelország, Csehország és Románia együttesen okozta - mondta az államtitkár.
    

Magyarországon az egy főre jutó éves szén-dioxid-kibocsátás 5,4 tonna, így az ország a közösség teljes kibocsátásának csak 1,4 százalékáért felelős - tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy Magyarországon a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség, tehát a következő 30 évben a GDP 2-2,5 százalékát kell a környezetvédelmet segítő beruházásokba fektetni évente.
    

Úgy fogalmazott: az uniós költségvetések ügyében résen kell lenni, mert a közvetlen uniós forráselosztásnak igazságtalan következményei szoktak lenni. A Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európa lakosságának - mondta.
    

Az államtitkár szerint nem egyszerű, de nem is lehetetlen úgy teljesíteni a klímavédelmi célokat, hogy közben továbbra is az európai átlag felett teljesítsen a magyar gazdaság. Az előző évről még nincsenek összesített adatok, de 2018-ban 4,9 százalékos GDP-növekedés mellett 0,7 százalékkal sikerült csökkenteni a hazai kibocsátást - közölte Schanda Tamás.
    

Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a kormány elfogadta az első Éghajlatváltozási cselekvési tervet és az Éghajlatváltozás hatása a Kárpát-medencére című jelentést. Jóváhagyta a kormány a Nemzeti Energiastratégiát, a Nemzeti Energia- és Klímatervet, valamint elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapelveit - tette hozzá.
    

Magyarország vállalja, hogy az 1990-es értékhez képest 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkenti a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátását. A megújuló energiaforrások jelenlegi 14 százalékos részarányát minimum 21 százalékra növeli az ország 2030-ra, és vállalja azt is, hogy az energiafelhasználás szintjét nem engedi a 2005-ös fölé - mondta Schanda Tamás.
    

A Világítástechnikai Társaság XI. LED konferenciájának témája a fenntarthatóság és a környezettudatosság a világítástechnikában. Az Óbudai Egyetemen megrendezett kétnapos konferencián a világítástechnika legújabb eredményeinek ismertetése mellett a hazai tervezés és kivitelezés friss eredményeiről számolnak be a szakemberek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com