ITM: májustól lesz elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz

Május 1-től lesz elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz, augusztus 15-étől pedig több mint duplájára emeli a kormány a Diákhitel1 havonta igényelhető összegét - közölte az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.A közleményben Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy a koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek és a hallgatókat is nagy mértékben érintő munkaerőpiaci visszaesés pénzügyi hatásainak enyhítéseként május 1-től december 31-éig az eddigi hallgatói hiteleken kívül bevezetik a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt.

    
Az új termék a felsőoktatási hallgatóknak legfeljebb 500 ezer forint, míg az innovációs- és technológiai miniszter által meghatározott felnőttképzésekben résztvevőknek maximum 1,2 millió forint összegben lesz elérhető. A Diákhitel Pluszt aktív jogviszonyú hallgatók, illetve a felnőttképzésben 18-55 év közötti tanulók vehetik igénybe. Az új terméket igénylők is jogosultak arra a kormány által 2018-tól bevezetett családtámogatásra, amely alapján a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedik.
    

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a diákhitelekkel kapcsolatos intézkedések is a járvány miatt kialakult gazdasági válságban bajba kerülő embereket támogatják, méghozzá úgy, hogy az a későbbiekben is segítse őket a munkaerőpiacon. A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a Diákhitel Plusz bevezetésével egy időben az 1,99 százalékos kamatozású Nyelvtanulási Diákhitel megszűnik, az eddig felvettek májustól szintén kamatmentessé válnak a költségvetéstől kapott kamattámogatásnak köszönhetően.
    

A kormány pénteken kihirdetett rendelete lehetővé teszi azt is, hogy a felsőoktatásban tanuló több százezer hallgató májustól az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhesse a kedvező kamatozású, szintén szabad felhasználású Diákhitel1-et akár 350 ezer forint értékben, továbbá meghosszabbítja június 15-ére és december 31-ére a Diákhitel1 igénylési és keretemelési határidejét. Ezzel a hallgatók számára további pluszforrások igénybevételét teszik lehetővé - írták.
    

Azt is közölték, hogy a kormány döntése értelmében a szabad felhasználású Diákhitel1 eddigi havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-étől. Ez alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók évi akár 1,5 millió forint kedvező kamatozású szabad felhasználású diákhitelt igényelhetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com