ITM: még két hétig lehet jelentkezni a gazdaság zöldítését támogató pályázat előminősítésére

Február elsejéig jelentkezhetnek a vállalkozások a Zöld Nemzeti Bajnokok program 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatára, amelynek célja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel hétfőn."Mindannyian tiszta Magyarországot szeretnénk, így közös érdekünk, hogy minden iparág környezetbaráttá váljon. A kormány ezért támogatja elsőként a környezetre legártalmasabb műanyag termékek kivezetését és a helyettesítő termékek piaci térnyerését" - mondta el György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közlemény szerint. Hangsúlyozta: a támogatás segítségével megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a vállalkozások teljes mértékben környezetbaráttá válhatnak, ezáltal javul a magyar családok életminősége és új munkahelyek jöhetnek létre.

     
Közölték: a vállalkozások többek között új eszközök, gépek megvásárlásához, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kaphatnak támogatást, beleértve az automatizált termelési rendszerek, gyártási technológiák, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor- és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését. Egy önállóan támogatható tevékenység mellett az elnyert forrás felhasználható például technológiai fejlesztést eredményező gyártási licenc, know-how beszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, információs technológia-fejlesztésre is.


A feltételesen visszatérítendő forrás a beruházás eredményességétől függően részben vagy teljes egészében vissza nem térítendő támogatássá fordulhat át. A cégek 2021. február 1-ig kérhetik az előminősítési folyamatban való részvételüket a znb.ifka.hu oldalon, és az előminősítési tanúsítvány birtokában 2021. február 15-től március 11-ig nyílik lehetőségük a pályázatok benyújtására - közölte az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com