ITM: meghosszabbítják a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét

Meghosszabbítják a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által korábban kiírt két fenntarthatósági pályázatra az eredeti, március végi határidők helyett 2020. április 15-ig várják a pályaműveket - jelentette be Boros Anita, a tárca építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI-nek hétfőn küldött közleményben.Az egyetemistáknak szóló, "Az illegális hulladéklerakás felszámolása - szankciók és eszközök" című hulladékmentesítési pályázatra és a három, 14-17, 18-21 és 22-25 éves korosztályban meghirdetett vers- és novella pályázatra a minisztérium továbbra is várja a pályaműveket. A pályázatokat elektronikus formában is fogadják a fenntarthatosag@emi.hu e-mail címen - közölte az ITM.

    
"Az én környezettudatos iskolám" címmel új rajzpályázatot is kiírt az ITM az általános iskolás gyermekek számára, melyben az alkotni vágyó és kreatív gyermekeket hívja fel a minisztérium arra, hogy rajzban fogalmazzák meg, mit jelent számukra a környezettudatosság, mit tudnak tenni környezetük védelme, saját iskolájuk környezettudatossága érdekében.


Boros Anita hangsúlyozta, a rajzpályázat célja az egyén felelősségének tudatosítása, a környezettudatos gondolkodásra való nevelés elősegítése. A pályaműveket erre a kiírásra 2020. május 20-ig várják - tájékoztatott az ITM. A közlemény szerint mindhárom pályázat részletes feltételei elérhetőek a www.kormany.hu és a www.emi.hu oldalakon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com