ITM: négy év alatt másfélszeresére nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma idén januárban folyó áron 945 milliárd forint volt, a 2016 első hónapjában mért adatot ez a teljesítmény szinte pontosan 50 százalékkal múlja felül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.A közleményben felidézik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal friss adatsora szerint az üzletek forgalma idén januárban  a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mutatókat. A kiskereskedelmi forgalom így 79 hónapja, több mint hat és fél éve folyamatosan nő. Januárban kimagasló mértékben, mintegy 20 százalékkal bővültek az eladások az iparcikk jellegű vegyes és a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk-üzletekben, de közel tíz százalékkal élénkült a bútor-, műszakicikk-boltok forgalma is.

    
A közleményben Cseresnyés Péter, az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy tavaly az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom. Éves összesítésben az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma újabb csúcsot hozva 12 263 milliárd forintot tett ki 2019-ben. Az elmúlt évben történt először, hogy az éves mutató az üzemanyagforgalom nélkül is meghaladta a 10 ezer milliárd forintot - tette hozzá.
    

A szektor kimagasló teljesítményét jól jellemzi, hogy míg 2017-ben csak egy, 2018-ban pedig mindössze két hónapban lépte túl az 1000 milliárdot a havi forgalom, tavaly ez áprilistól kezdve minden hónapban így volt. Az idén januári összesített adat ismeretében könnyen előfordulhat, hogy 2020-ban a milliárdokban mért mutató már februárban négy számjegyű lesz - írja az ITM.
    

A közleményben emlékeztetnek, a belső fogyasztás tartós élénkülése elsősorban a béremeléseknek, az adócsökkentéseknek, a családokat támogató célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhető. A foglalkoztatás bővülésével, a növekvő bérekkel a kiskereskedelmi forgalomban is további emelkedés valószínűsíthető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com