ITM: pénteken még lehet jelentkezni az egészségipari támogatási programra

Pénteken még jelezhetik szándékukat a vállalkozások a 23 milliárd forint keretösszegű egészségipari támogatási program előminősítésére, annak benyújtására pedig jövő szerdáig van lehetőségük. A pályázatnak köszönhetően a közeljövőben akár újabb 50 milliárd forint értékű fejlesztés is megvalósulhat - hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár - közölte: "a hatékony járványügyi védekezéshez kiemelten fontosak az erős magyar vállalkozások, és a cégek gyártókapacitásainak bővítése, ezért a felhívással azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatjuk, amelyek egészségipari termékek gyártása terén terveznek fejlesztéseket.

A program keretében már számos egészségipari beruházás valósult meg, amely hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország önálló legyen a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök és gyógyszerek gyártásában".

    
A kormány már a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben megalkotta Magyarország Egészségipari Stratégiáját, így az ágazat a járvány begyűrűzésekor kiemelt gyorsasággal tudott reagálni az ellátórendszer igényeire. Az elmúlt egy évben eddig több mint 120 milliárd forintot fordított a kormány az egészségipari vállalkozások fejlesztésére.


Ennek köszönhető, hogy Magyarország számos termék, így például a sebészeti maszkok, a felület- és bőrfertőtlenítők, valamint az arcvédők gyártása terén önellátó lett, ami a hatékony járványügyi védekezés mellett a munkavállalók megélhetéséhez is hozzájárul. A járványhelyzet igazolta a patrióta gazdaságpolitikát, hogy azok az országok vehetik fel eredményesen a harcot a vírussal szemben, amelyek képesek hazai gyártásban előállítani a szükséges egészségügyi termékeket. Az újabb 23 milliárd forintos támogatás szintén a magyar vállalkozások megerősödéséhez és így a magyar családok megélhetéséhez járul hozzá - emlékeztetett az államtitkár.
    

A felhívás (GINOP-1.2.15-20) keretében az egészségipari vállalkozások 30 millió és 2 milliárd forint közötti feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak, 35-80 százalékos támogatási intenzitás mellett. Az előleg mértéke 100 százalék. A támogatható tevékenységek között szerepel új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, gyártási licenc és know-how beszerzése, infrastrukturális és ingatlan beruházás, valamint tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele.
    

A pályázás előminősítési tanúsítvány meglétéhez kötött, az alapadatok megadására 2021. március 26-ig, az előminősítés benyújtására 2021. március 31-ig van lehetőség az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. oldalán (egip.ifka.hu), ahol a pályázatról további részletek is elérhetők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com