ITM: péntektől lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében péntektől lehet beadni a jelentkezést a high-tech és zöld magyar, a kkv-hatékonyságot növelő 50 milliárd forint keretösszegű pályázatra - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról, a vállalkozói szervezetek visszajelzéseiről tartott online sajtótájékoztatón.Kiemelte, az igényeket elsőként a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop), majd jövő héttől a Versenyképes Közép-Magyarország programban (Vekop) lehet benyújtani, ezáltal az egész ország területén elérhető lesz a 70 százalékos támogatást nyújtó lehetőség, amelynek fontos kritériuma a 2020 áprilisi munkavállalói létszám 90 százalékának megtartása.

    
György László bejelentette azt is, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátották hétfőn a zöld nemzeti bajnokok koncepciót, eszerint első körben 3 milliárd 850 millió forintra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek zöld gazdaságra átállást szolgáló kapacitást fejlesztenek. Megjegyezte, az egyszer használatos műanyagok kivezetésére majd egy nagyobb konstrukció érkezik.
    

Az államtitkár felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásával fő cél a munkahelyek megvédése, és legalább annyi teremtése, mint amennyit a vírus tönkre tett. A gazdaságvédelmi akcióterv programjai több mint egymillió aktív korú munkavállalónak segítenek abban, hogy munkájukat megőrizzék, vagy új munkahelyeket találjanak - hangsúlyozta.
    

Részletezte, hogy az akciótervben mintegy 168 ezer munkát keresőt támogattak, az akcióterv részét képező diákhitel pluszban pedig már több mint 10 ezer hallgató vett igénybe nulla százalékos diákhitelt. A támogatási programokkal 209 ezer álláshelyet védenek meg, és ez a szám további 80 ezerrel bővülhet egyebek közt a pénteken induló pályázat révén.
    

György László beszámolt arról, hogy több mint 150 ezer katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) rendszerben működő vállalkozó él a könnyítéssel, 410 ezer munkavállaló esetében engedték el a járulékterheket június 30-áig, és több mint 60 ezren jelentkeztek a 8 hetes informatikai alapképzésre az újratervezési programban.
   

Kiemelte, a munkahelyteremtő programokkal több mint 70 ezer munkahely létrehozását tudják támogatni, amire szükség esetén további forrásokat lehet allokálni. A munkahelyvédelmi bértámogatásban a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 7566, számuk az egy héttel korábbihoz képest 1307-tel nőtt. A munkavédelmi bértámogatás 119 914 munkavállalót érint, számuk egy hét alatt 34 812 fővel bővült. A támogatott kérelmek aránya 91 százalék, az elutasított kérelmek 60 százalékában adminisztrációs hibát követtek el a benyújtók, a nem támogatott kérelmek felét ismét beadták.
    

A munkahelyvédelmi bértámogatásban érintett munkavállalók 12 százaléka mikrovállalkozásban, 32 százaléka kisvállalkozásokban, 25 százaléka közepes vállalkozásban, 40 százaléka nagyvállalatnál dolgozik. A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült vállalkozások 96 százaléka a kkv-szektorban működik - mondta.
    

Az ITM államtitkára kitért arra, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) területére vonatkozó bértámogatások estében a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 574, egy hét alatt 128-cal nőtt, 10 039 munkavállalóra igényeltek támogatást. Az elbírált kérelmeken belül 82 százalékot tesz ki az elfogadottak aránya.
    

A múlt héten indult munkahelyteremtő bértámogatási programban 413 vállalkozás nyújtott be 489 munkavállalóra kérelmet, az igényelt támogatás összege 567 millió forint. Arra számítani, hogy a következő hetekben jelentős mértékben nő majd ebben a programban is a beadott kérelmek száma, és a veszélyhelyzet miatt elbocsátott munkavállalókat vissza tudják majd venni a vállalkozások.
    

Az állam és a Magyar Nemzeti Bank által támogatott hiteltermék iránt is nagy az érdeklődés - jelentette ki az államtitkár. Példaként említette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Plusz programban több mint 19 milliárd forintnyi igénylés érkezett, ebből több mint 2 milliárd forintra már leszerződtek. A Széchenyi Kártya Programban meghirdetett kedvezményes hitelekre május 15-től lehet jelentkezni, mintegy 5 ezer vállalkozó jelezte igényét - mondta György László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com