ITM: több mint 9 százalékkal nőttek a bérek januárban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári időszakra szóló összesítése alapján a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva 9,2 százalékos növekedéssel 375 200 forintot ért el - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében.A tárca hangsúlyozta azt is, hogy a koronavírus-járvány hatásai várhatóan ezen a területen is érezhetőek lesznek, az elsődleges kihívást a munkahelyek védelme jelenti. A kormány ezért döntött több gazdaság- és munkahelyvédelmi intézkedésről és továbbiakon dolgozik.

    
A KSH kedden közzétett adatait értékelve az ITM kiemelte: a versenyszférában a bérnövekedési ütem 8,6 százalék volt, a közfoglalkoztatottak nélküli közszféra bérei gyorsabb ütemben, 9,7 százalékkal emelkedtek januárban. A pénzügyi ágazatban dolgozók bruttó átlagkeresete volt a legmagasabb. A legjelentősebb bérnövekedés más szektorok mellett az egészségügyben, az építőiparban és a mezőgazdaságban volt tapasztalható.
   

A minisztérium közleményében kitért arra is, hogy a családi adókedvezmény bevezetésének eredményeképpen a három vagy több gyermekesek nettó keresete nőtt a legnagyobb mértékben 2010-hez képest. A kétgyermekesek esetében kisebb, de szintén jelentős volt a kedvezmények hatása, a 2016 óta bevezetett adóváltozások azonban éppen az ő esetükben növelték meg az adókedvezmények összegét.
   

Az ITM jelezte, hogy a koronavírus-járvány hatásai a következő hónapokban érződni fognak a keresetek alakulásában is. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései, például a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó (kiva) csökkentése, a kisvállalati adók optimalizálása, az adóelőleg-feltöltés eltörlése hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez. Az egyik legfőbb cél, hogy aki elveszíti az állását, lehetőség szerint mielőbb újra munkába állhasson - közölte a tárca.
    

A 2010 után elért eredmények alapján Magyarország képes nemzetközi összevetésben is kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtani. A kormány gazdaságélénkítési akciótervet készít elő, amely a munkán keresztül segíti jövedelemhez az embereket - hangsúlyozta közleményében az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com