ITM: újabb komoly kihívás előtt a hazai foglalkoztatás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2019. december és 2020. februári időszakra szóló összesítése alapján 2010-hez képest 800 ezerrel többen dolgoztak, a munkanélküliségi rátában Magyarország az Európai Unió élmezőnyéhez tartozott. A koronavírus-járvány hatásai e területen is érezhetőek lesznek, a következő hónapokban a foglalkoztatottak számának csökkenése várható, a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.A minisztérium közleménye a KSH adatokat kommentálva megállapította: a 2019.

december és 2020. február közötti időszak átlagában az egy évvel korábbinál 8 ezerrel dolgoztak kevesebben Magyarországon, de a foglalkoztatottak száma továbbra is 4,5 millió fő körül alakult, ami messze meghaladja a pénzügyi válság utáni 3,7 millió fős mélypontot. A mérséklődés elsősorban a közfoglalkoztatottak számának jelentős, több mint 20 ezer fős csökkenésével magyarázható, hiszen a belföldi elsődleges munkaerőpiaci foglalkoztatás a korábbi hónapokhoz hasonlóan több mint 7 ezer fővel bővült.

    
A most közölt adatok szerint a munkanélküliek száma közel 163 ezer főre csökkent, ami mintegy 4,5 ezer fővel alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra mérséklődött, ezzel Magyarország még mindig az Európai Unió élmezőnyéhez tartozott. A koronavírus-járvány hatásai a következő hónapokban érződni fognak a foglalkoztatásban is, a becslések szerint tízezres nagyságrendben szűnhetnek meg álláshelyek a tavasz folyamán. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései (vállalkozók átmeneti adómentessége, járulékfizetési kötelezettség elengedése, hiteltörlesztések felfüggesztése, munkavállalási szabályok rugalmasabbá tétele, stb.) hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez. Az egyik legfőbb cél, hogy aki elveszíti az állását, lehetőség szerint mielőbb újra munkába állhasson.
    

A 2010 után elért eredmények alapján Magyarország képes a munkára építve nemzetközi összevetésben is kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtani. Mivel a magyar gazdaság szerkezete egészséges, a veszélyhelyzet megszűnése után jó eséllyel ismét növekedési pályára tud állni, ezzel a várható visszaesést követően a foglalkoztatás is újra bővülhet majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com