ITM: válságállónak bizonyult a hazai kiskereskedelem

A drasztikus tavaszi visszaesést ledolgozva 2020-ban az egy évvel korábbival lényegében azonos teljesítményt nyújtott a kiskereskedelmi ágazat, az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot. A múlt év fontos tanulsága, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb körülmények között is képes megbízhatóan garantálni a magyar családok folyamatos ellátását - szögezte le keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Az ágazat teljesítménye 2010-hez képest összesen mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 végére. 2013 nyaráról tavaly márciusig, 81 hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom. A koronavírus-járvány áprilisban jelentősen, több mint tíz százalékkal vetette vissza a szektor teljesítményét. Bár a korábbi évekre jellemző dinamika megszakadt, a napi fogyasztási cikkeket - élelmiszert, tisztálkodási szereket, gyógyszert - árusító üzletek forgalma ősztől havi szinten 2-3 százalékkal emelkedett.




A növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza - állapította meg a minisztérium elemzése. Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta, hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult - mutatott rá az ITM.

    
A foglalkoztatottak száma 2020 második felében ismét elérte a 4,5 milliót. A tavaly év végére 2019-hez képest négyezerrel többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon. A koronavírus-válság ellenére a magyar munkanélküliségi mutató továbbra is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. A reálkeresetek 2013 eleje óta töretlenül emelkednek. A bérek a múlt évtized eleje óta megkétszereződtek, jelentősen javítva a családok életminőségét. A magyar emberek a bizonytalan kilátások és a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják. Az ágazat teljesítményét lassította az is, hogy a kevesebb mozgás, utazás miatt sokkal ritkábban tankoltunk a benzinkutakon.
    

A közlemény Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt idézte, aki  kiemelte: "a magyar kiskereskedelem a zavartalan ellátás feltételeinek biztosításában is válságállónak bizonyult. A pánikvásárlások néhány tavaszi hétre korlátozódó időszakában sem volt példa tartós áruhiányra, nem találkoztunk üres polcokkal. A napi fogyasztási cikkek és gyógyszerek mindig elérhetőek voltak az üzletekben és a patikákban. A kereskedelemben dolgozókat emiatt ugyanúgy köszönet és hála illeti meg, mint az egészségügyi védekezés első vonalában harcolókat."
    

Tavaly jelentősen felgyorsult az internetes és csomagküldő értékesítés térnyerése. Az elektronikus kereskedelem éves teljesítménye első alkalommal múlta felül az ezermilliárd forintot. A webshopok novemberben 137 milliárd forintos havi teljesítménnyel döntöttek történelmi rekordot. Az online értékesítés forintosított éves teljesítménye 2018-hoz képest kétszeresére, 2016-hoz viszonyítva három és félszeresére nőtt. Az e-kereskedelem korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból 2020-ban 9 százalékhoz közelített.
    

Az ITM a járványhelyzetre tekintettel már február végén fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el. A korábbi évek 700-900 ellenőrzéséhez képest tavaly összesen 1500 webáruházat vizsgáltak a szakemberek. A 2019-es mintegy 6 millió forinthoz képest közel 22 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki az online kereskedelem területén. A folyamatos hatósági jelenlétnek köszönhetően az ismételt jogsértések aránya a korábbi évek 54 százalékos átlagáról 18 százalékra csökkent - tájékoztatott a minisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com