ITM: változatlan feltételekkel igényelhető támogatás a napelemes rendszerekre

"Megmarad a szaldóelszámolás a napelem-telepítéseknél az otthonfelújítási támogatást igénybevevőknek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célnak megfelelően 2030-ra legalább 200 ezer, átlagosan 4 kilowattos napelemes rendszer kerüljön telepítésre a háztartásoknál" - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye emlékeztet arra, hogy a korábban elfogadott jogszabályok a 2021. július 1-jét követően telepített napelemes rendszerekre már olyan kereskedői és elosztói szerződést követeltek volna meg, amely nem tenné lehetővé az éves szaldóképzést, a kormány döntése értelmében azonban július elsejétől nem kerül bevezetésre a bruttó elszámolás, ha a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatást napelemes rendszerek telepítésére veszik igénybe.
    

Az államtitkár hozzátette: a szerdán megjelent rendeletmódosítás alapján a családok a programban továbbra is úgy igényelhetnek az újonnan telepített napelemes rendszerekre 50 százalékos támogatást, hogy a közcélú hálózatba betáplált és a vételezett villamos energia éves szinten kerül összesítésre, annak egyenlege mértékéig sem energiadíjat, sem rendszerhasználati díjat nem szükséges fizetni.


Ezzel a hálózat az egész évre ingyenes energiatárolási és szállítási szolgáltatást nyújt és lehetőség van a nappali többletet éjszaka használni vagy a nyári többlettermelésből fedezni a téli áramigényt. Az éves szaldó feletti termelést az áramszolgáltató vállalkozások a fogyasztói szerződés szerinti termékáron vásárolják meg a számlaképes kistermelőtől; az ügylet évi 12 ezer kilowattóra mennyiségig személyi jövedelemadó-mentes. Az éves szaldó feletti fogyasztásért a felhasználónak a szerződése szerinti bruttó fogyasztói árat kell kifizetnie - olvasható az ITM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com