Januárban lezárul a DIGI megvásárlása a 4iG által

A 4iG Nyrt. végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról; az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022 januárjában zárulhat - tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsdén kedden.Közleményükben kiemelték: a tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. A DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában, amelynek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően - jegyezték meg.
    

Emlékeztettek arra, hogy a 4iG az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, mellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban.

A fúzió eredményeként új regionális távközlési holdingvállalat jön majd létre, amelynek hazai érdekeltségei (Antenna Hungária, DIGI, Invitel, Invitech, AH Net) a nyugat-balkáni régióban folyamatban lévő akvizícióknak köszönhetően, további távközlési vállalatokkal egészülhetnek ki.
   

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az akvizícióknak köszönhetően jelentősen megerősítik piaci pozícióikat az infokommunikációs szektorban, és a legnagyobb távközlési vállalatok közé lépnek Magyarországon is. A távközlés területén eszközölt befektetéseik a DIGI csúcstechnológiás optikai és mobiltávközlési infrastruktúrájával kiegészülve új szintre emelik a 4iG csoport lehetőségeit - hangsúlyozta.
    

A széleskörű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI a magyar vezetékes hang, internet és televíziós piacon a második legnagyobb szolgáltató  - olvasható a közleményben. A DIGI az ország bármely pontján képes magas minőségű szolgáltatást biztosítani csúcstechnológiás, előfizetői végpontig kiépített optikai hálózatának (FTTH - Fiber to the home), megerősített gerinchálózati és műholdas infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően, 2019 májusában pedig elindította mobil telekommunikációs szolgáltatását Magyarországon - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com