Járműipari innovációs és tréning centrum nyílt Budaörsön

Megnyílt a Porsche Hungaria innovációs és tréning centruma szerdán Budaörsön; a több mint 2 milliárd forint beruházással kialakított központ a Porsche Hungaria hálózatához tartozó gépjárműipari értékesítési és műszaki szakemberek képzését, valamint a flottaügyfelek kiszolgálását fogja végezni.Nagy Ádám, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparügyekért felelős helyettes államtitkára az átadási ünnepségen elmondta: a központ létrehozása azt jelzi, hogy a Porsche Hungaria megtérülő beruházásban bízik, amikor a jövő generációjának képzését tervezi. A járműipar olyan innovációs iparág, ahol az állami és a magánszféra összekapcsolódása ökoszisztémát építhet, amelyben a részt vevők tudása összeadódhat - tette hozzá.
   

Nagy Ádám elmondta, hogy a Porsche Hungaria beruházásához nem vett igénybe állami támogatást, ez arra a meggyőződésre utal, hogy az innovációba történő befektetés megtérül. Kiemelte: a kormány szándéka szintén az, hogy támogassa az innovációt, beruházzon olyan tevékenységekbe, amelyek növelik a hozzáadott értéket.


Beszélt arról, hogy az innovációban az állam és a magánszféra összekapcsolódására szükség van. Példaként hozta a ZalaZone beruházást, amelyben egészséges üzleti modell keretében szerep jut az államnak, a vállalkozóknak és a lakosságnak is az autóipari fejlesztésekben. Németh Balázs, a Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója elmondása szerint cége Magyarország legnagyobb gépjárműimportőreként felelősséget érez a hazai járműszerelői, értékesítői és munkafelvevői szakmák iránt, fontosnak tartja, hogy a tudást minél szélesebb szakmai kör számára elérhetővé tegye. Az innovációt integrálni kell a képzési rendszerbe, ahogyan az innováció legújabb eredményei megjelennek a Volkswagen konszern gyáraiban készülő járművekben is - mondta.
    

A PH tájékoztatása szerint az innovációs és tréning centrum nemzetközi szinten is jelentős tudástárral, oktatási anyaggal, oktatásszervezési és vizsgáztatási rendszerrel, szervizberendezés- és alkatrész-hozzáféréssel, TV stúdióval is felszerelt képzési helyszín. A tervek szerint évente több mint 2000 oktatási napot biztosít majd a szerződéses autójavító és kereskedői hálózat számára. Tágas járműátadójában emellett a vállalat mostantól egy nap akár 40 autót is képes átadni flottaügyfeleinek.
    

A Porsche Hungaria Kft. a Volkswagen konszern márkáinak (Audi, SEAT, Skoda, Volkswagen, Volkswagen haszonjárművek, Porsche) magyarországi importőre, hálózatához jelenleg 55 értékesítési pont és 73 szervizpont tartozik. Márkakereskedései 2021-ben 28 789 új autót és 7442 használt kocsit adtak át a vevőknek, az idei első háromnegyedévben pedig 20 752 új, emellett 4729 használt járművet.
    

A Porsche Hungaria Kft. nettó árbevétele tavaly elérte a 400,8 milliárd forintot a 2020. évi 361 milliárd forint után. Adózás előtti eredménye 2021-ben 6,09 milliárd forint, 2020-ban 5,19 milliárd forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com