Javuló makrogazdasági mutatókat jelentett Kína

A bruttó hazai termék vártnál nagyobb első negyedévi növekedéséről, az ipari termelés közel öt éve legnagyobb mértékű márciusi emelkedéséről számolt be szerdán a pekingi statisztikai hivatal, és arról, hogy a kiskereskedelmi forgalom márciusban tavaly szeptember óta a legnagyobb mértékben nőtt.Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 6,4 százalékkal, az előző negyedévivel megegyező, de a 6,3 százalékos piaci várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett Kínában. A vártnál nagyobb növekedés az ipari termelés emelkedésének és a fogyasztói kereslet erősödésének volt köszönhető.

    
Az előző negyedévihez képest 1,4 százalékkal, három éve a legkisebb mértékben nőtt a kínai GDP az első negyedévben, míg 2018 negyedik negyedévében 1,5 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés. Az ipari termelés márciusban 8,5 százalékkal emelkedett Kínában éves összevetésben, messze felülmúlva az 5,9 százalékos piaci várakozásokat. Az ipari termelés idei márciusi éves növekedése a legnagyobb volt a 2014. júliusi 9,0 százalék óta.
    

A kiskereskedelmi forgalom márciusban 8,7 százalékkal, tavaly szeptember óta a legnagyobb mértékben nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Februárban 8,2 százalék volt az éves növekedés. Márciusra a piac 8,3-8,4 százalékot várt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com