Jelentős csökkenéssel indulhat a kereskedés

Jelentős csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is negatív, így várhatóan pirosban nyit a Budapesti Értéktőzsde. A vezető részvényeket tekintve az OTP árfolyamát a 8000 forintos szint támaszthatja.

A Mol grafikonján 2392 forint közelében látható a támasz.


A Richter árfolyama előtt a 7250 forintos szint nyújt támaszt, míg 7430 forintnál lehet ellenállás. A Magyar Telekom grafikonján 293 forintnál húzódik meghatározó támasz, míg 300 forintnál ellenállás látható - írja az Equilor elemzője. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,17 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 38 549,03 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.


A Mol 12 forinttal, 0,49 százalékkal 2416 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,73 százalékkal 8284 forintra erősödött, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,34 százalékkal 297 forintra esett, forgalma 235,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7405 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com