Jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken

Jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a kedvező nemzetközi piaci hangulat hatására az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, csütörtök délután jelentős vételi erő volt a tengerentúli tőzsdéken, amely továbbgyűrűzik a pénteki nyitásban az európai piacokra is. A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 8400-8600 forintos ellenállás felé mozdulhat el.

A Mol árfolyama a 2500 forintos szintet célozhatja meg. A Richter grafikonján 8 ezer, majd 8500 forintnál látható ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama a 293,5 forintos szintet próbálhatja meg visszaszerezni - vélekedett az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,35 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 38 787,95 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 1,48 százalékkal 2402 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,35 százalékkal 8128 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,36 százalékkal 282 forintra nőtt, forgalma 109,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,82 százalékkal 7965 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3512,95 ponton zárt csütörtökön, ez 15,79 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com