Jelentős emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Jelentős emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a vezető részvények közül az OTP a 13 ezer és 14 ezer forintos sávban mozoghat tovább, míg a Mol a 2250 forintos ellenállás áttörésével próbálkozhat.

Irányváltás esetén a 2150 forintos támasz fogja rövid távon az olajipari részvény árfolyamát. A Richter grafikonján 9000 forintnál látható ellenállás, míg 8600 forint közelében támasz. A Magyar Telekomtól továbbra is sávozó mozgás várható a 405 és 415 forintos tartományban - közölte.

    
Kitért arra, hogy a pénteki piaczárás után dönthet a Moody's Investors Service Magyarország szuverén adósbesorolásáról. A hitelminősítő tavaly szeptemberben stabilról pozitívra javította Magyarország Baa3-as adósbesorolását, mely egy osztályzattal alacsonyabb, mint a másik két nagy hitelminősítőnél érvényben lévő, BBB osztályzat. Az elemzők egyelőre nem várnak felminősítést, mivel annak feltételéül gyors kilábalást jelző számokat, illetve az államadósságpálya visszafordítását szabták - közölte.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,43 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 44 168,81 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,73 százalékkal 2200 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,80 százalékkal 13 560 forintra csökkent, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 45,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8770 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com