Jelentős eséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Jelentős eséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában hozzátette, ismét az új vírusvariáns körüli kockázatokra figyelnek a befektetők, miután kiderült, hogy az Egyesült Államokban is megjelent az omikron variáns. Az elemző szerint a vezető részvényeknél a támaszokra érdemes figyelni.

Az OTP-nél elérhető közelségbe került a 18 ezer forintos ellenállás, azonban a negatív hangulat ismét a 17 ezer forintos támasz közelébe lökheti a jegyzést. A Mol grafikonján a 200 napos mozgóátlag jelentette támaszra érdemes figyelni 2374 forintnál. A Richtert szintén a 200 napos mozgóátlag vonala támaszthatja 8500 forint közelében. A Magyar Telekom árfolyama 410 és 420 forint között mozoghat.
    

Kitért arra is, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán a Parlamentben elmondta, hogy idén és jövőre is 5 százalék körül lehet az infláció, ez a gyors gazdasági kilábalás ára. A jegybank elnöke hozzátetette, rövidesen lezárja az eszközvásárlási programját. A szigorítás addig fog tartani, amíg az MNB nem érzi azt, hogy az infláció a középtávú cél közelébe ér, így várhatóan a szigorítás 2022-ben is folytatódik, ezen belül a kamatemelési ciklus is - idézte a jegybank elnök szavait az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 395,59 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 51 860,19 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,24 százalékkal 2446 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,56 százalékkal 17 890 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,09 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 101,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,99 százalékkal 8635 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com