Jelentős eséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette jelentős mínusszal indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kifejtette: a vezető részvények közül az OTP árfolyamát a 8 ezer forintos szint támaszthatja, a Mol grafikonján 2392 forint közelében látható támasz. A Richter a 7400 forintos szinten zárta a múlt hetet, ennek letörése esetén jelentősebb tér nyílna lefelé a 7 ezer forintos szint irányába - jegyezte meg.
    

Arra is kitért, hogy a Magyar Telekom árfolyama is támaszon zárt, a következő érdemi megálló 293,5 forintnál látható. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 891,30 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 38 657,41 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 2,67 százalékkal 2410 forintra csökkent, 872,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 244 forinttal, 2,85 százalékkal 8328 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,15 százalékkal 300 forintra gyengült, forgalma 343,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,66 százalékkal 7400 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com