Jelentős növekedéssel zárt az első negyedévben az Alteo

Nem vetette vissza a járvány az Alteo eredményeit, az energetikai vállalat jelentős növekedéssel zárt az első negyedévben - közölte az MTI-vel hétfőn az Alteo Nyrt.A társaság a vállalati stratégia, és a befektetések igazolásaként értékelte, hogy a konszolidált EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 98 százalékkal, a nettó eredmény 137 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. A bővülés főképp a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ kimagasló teljesítményének köszönhető, de a tavaly megvásárolt szélerőműpark és a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye is hozzájárult a növekedéshez - írták.

    
Chikán Attila vezérigazgató a közlemény szerint azt emelte ki, hogy az eredményes tevékenységek ellensúlyozták a válságérzékeny területek gyengébb teljesítményét. A több üzletágat érintő lassulás a járvány enyhülésével véget érhet - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámoló szerint az Alteo bevétele az első negyedévben megközelítette a 9,5 milliárd forintot, ami 5 százalékkal több, mint 2020 elején. Az EBITDA 2,3 milliárd forintra, a nettó eredmény 927 millió forintra nőtt.
    

A társaság a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei pénteken 1265 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 722 forint, és 1370 forint között változott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com