Jelentős változásokra kell készülnie a dohányiparnak a pécsi gyár vezetője szerint

A hagyományos dohánytermékek forgalombővülése nem tartható fenn, a dohányiparnak ezért jelentős változásokra kell készülnie - mondta a BAT (British American Tobacco) Pécsi Dohánygyár Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.Orosz Zoltán szerint a dohányiparnak annak ellenére kell átértékelnie a fenntarthatóságot, hogy a dohányzók száma a népességnövekedés miatt világszinten továbbra sem csökken. Az ágazat ugyanakkor évtizedek óta egyre nagyobb nyomás alatt áll, a kilencvenes évek óta jelentős fizetési kötelezettségeket vállal, hirdetési lehetőségei jelentősen szűkülnek, 2012 óta világszerte terjed az egységes csomagolás - tette hozzá.     


Várakozása szerint a dohányipar jövőjét a káros hatások csökkentése határozhatja meg, ezért a hagyományos dohányáruk helyét a hevítéses termékek, főképp az elektromos cigaretták vehetik át. A kész cigaretta és a vágott dohány forgalma Magyarországon is csökkent, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. májusi adatai szerint az utóbbi egy évben 3,6 százalékkal. A kész cigaretta eladása bővült ugyan, de vágott dohányból lényegesen kevesebb fogyott. Alacsony bázisról, de 47,7 százalékkal nőtt ugyanakkor az utántöltő folyadékok forgalma, ami az e-cigaretta terjedését jelzi Magyarországon is - közölte. A cégvezető becslése szerint 200 ezer e-cigarettázó lehet Magyarországon, miközben hagyományos dohányt körülbelül 2,4 millióan vásárolnak.    


Orosz Zoltán hangsúlyozta, hogy az előbbiek egészségre gyakorolt hatásait egyelőre nehéz felmérni. Óvatosan fogalmaznak az olyan tekintélyes intézmények is, mint az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO (World Health Organization) vagy az élelmiszer- és gyógyszervizsgálatokért felelős amerikai FDA (Food and Drug Administration) is, de az eddigi adatok alapján jóval kevésbé tartják veszélyesnek az e-cigarettákat, mint a hagyományost - tette hozzá.

    
A gyártó képviselőjeként úgy értékeli, hogy kockázatmentes dohányzás nincs, felelős gyártó azonban csak biztonságos akkumulátorral működő készülékeket és megbízható összetételű töltőfolyadékot készít. A pécsi dohánygyár anyavállalata 2,5 milliárd dollárt fordított idáig termékfejlesztésre 1500 kutató bevonásával. A kutatások fogyasztói viselkedésvizsgálattal indulnak, ezután kémiai és biológiai vizsgálat, klinikai kutatás, majd a népegészségügyi hatáselemzés következik. A tesztelések időtartama több ezer órára tehető - ismertette.     


Kérdésre válaszolva Orosz Zoltán megjegyezte, hogy becslések szerint az e-cigaretták belföldi piacát csaknem 90 százalékban uralja a feketepiac, évente csaknem 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozva az államnak. Véleménye szerint az illegális kereskedelem többek között azért is jelentős, mert a töltőfolyadékok házilag is keverhetők. Fölhívta azonban a figyelmet, hogy az otthoni előállítás jövedéki szabálysértésnek minősül, és egészségre is veszélyes, az összetételt nem véletlenül szabályozzák szigorúan a hatóságok. Az igazgató szerint a szabályozó legsürgősebb feladata a kereskedelem kifehérítése, hosszú távon azonban a környezettudatosság sem hagyható figyelmen kívül. Hulladékkezelés terén egész Európa késésben van, a BAT ezért uniós szinten is együttműködik a döntéshozókkal, hogy pr-akciók helyett hatékony megoldásokat találjon a hagyományos és az elektromos cigaretták hulladékainak kezelésére - közölte.      


A vállalat adatai szerint a globális árbevételük 5 százaléka származott elektromos cigarettákból tavaly, belföldön ez az arány 1 százalék körüli. Céldátumot és ehhez kapcsolódó értékesítési arányokat nem tűztek ki, de arra számítanak, hogy a mentolos cigaretták betiltása 2020 májusában bővítheti az elektromos cigaretták használatát.    


Orosz Zoltán közölte azt is, hogy belföldi forrásból évek óta nem vásárolnak dohányt, mivel a belföldi termelés túl kicsi a nagyobb gyártóknak. A dohány termőterülete és a szaktudás jelentősen visszaesett a rendszerváltás óta, a belföldi piac ugyanakkor kiegyensúlyozott, a 4 nagy cég részesedése várhatóan a következő években sem módosul jelentősen.     


A 110 éves pécsi dohánygyárat 1992-ben vásárolta meg a British American Tobacco, és azóta 40 milliárd forintnyi beruházást hozott a baranyai üzembe. A vállalat 41 országban 44 cigarettagyárat működtet, 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 200 országban értékesít. Éves bevétele eléri a 24,5 milliárd dollárt. A magyarországi leányvállalat 800 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele tavaly elérte a 138 milliárd forintot, adózott eredménye az 5,1 milliárd forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com