Jelentősen csökken a jégkárok aránya a zivatarkárokon belül

Immáron harmadik éve működött hatékonyan az idén is a jégkármérséklő rendszer, hiszen a védekezéssel érintett 2018-2020. időszakban a jégkárok aránya a zivatarkárokon belül mintegy 47 százalék volt, míg az országos rendszer indulása előtt ez az arány a 2015-2017. időszakban több mint 84 százalékot tett ki - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.Közleményük szerint idén is a védekezési időszak április 15. és szeptember 30. közé esett. Az agrárkár-enyhítés által a termelők 2020-ban 516 ezer hektárra mintegy 21 ezer kárbejelentést tettek, amelyek közül a jégkárbejelentések aránya 6 százalék. Ez jóval alacsonyabb a 2018. és 2019. évek 13-13 százalékos, valamint a védekezés előtti időszak 30 százalékot is meghaladó arányához képest.

    
A jégesőkárok elleni védekezés Európában egyedüliként Magyarországon zajlik országos szinten, amelynek finanszírozása az agrártárca segítségével a kárenyhítési alapból történik. Évente legfeljebb 1,5 milliárd forintot ad át az AM a NAK-nak éves megállapodásoknak köszönhetően. A NAK által üzemeltetett, három éve működő országos jégkármérséklő rendszer a mezőgazdaság mellett a lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is óvja. A jégkármérséklő rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkárkifizetéseiben is megfigyelhető, hiszen míg 2017-ben 6,3 milliárd forint volt ez az összeg, addig a 2018. és 2019. évek átlagában "csak" 3,7 milliárd forint volt, amely 59 százaléka a 2017-ben kifizetett összegnek.
    

Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab - 219 automata és 767 manuális - talajgenerátorból álló jégkármérséklő rendszer talajgenerátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, amely a felhőkbe áramlik, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét. A jégesők előfordulásának valószínűsége nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete, ezáltal a károkozás is kisebb lesz annál, mint a rendszer használata nélkül lenne - írta a NAK.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com