Jelentősen csökkent az Air France-KLM-csoport eredménye a harmadik negyedévben

Jelentősen csökkent a francia-holland Air France-KLM-csoport eredménye a harmadik negyedévben 2013 ugyanezen időszakához viszonyítva - derül ki a csoport szerdán nyilvánosságra hozott pénzügyi gyorsjelentéséből.

letöltésA honlapon is elérhető adatok szerint a cég árbevétele 6,7 százalékkal 6,7 milliárd euróra csökkent a harmadik negyedévben, adózás előtti eredménye pedig 682 millió euró lett, 397 millió euróval rosszabb, mint 2013 azonos időszakában. A nettó nyereség 32 százalékos csökkenéssel 100 millió euróra változott, miközben az üzemelés költségei 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak.

Január és szeptember között a társaság 18,7 milliárd eurós árbevételt ért el 3,6 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakához viszonyítva, adózás előtti eredménye 1,2 milliárdos nyereséget mutat, 200 millióval rosszabbat a 2013 január-szeptemberi adatnál, a nettó teljesítmény 514 milliós veszteséget mutatott, míg 2013 szeptemberig 651 milliós veszteséget jelentett a társaság. A működési költségek a január-szeptemberi időszakban a tavalyi hasonló időszakhoz képest 2,8 százalékkal csökkentek.

Az Air France-KLM adósságállománya 5,2 milliárd euró volt szeptember végén.
Az Air France 21 millió eurós veszteséggel, a KLM 265 milliós nyereséggel zárta a harmadik negyedévet. A francia légicég szeptemberig 201 milliós veszteséggel, a holland pedig 232 milliós nyereséggel üzemelt.
Elemzésében a légitársaság hangsúlyozta, hogy az Air France pilótáinak szeptemberi, kéthetes sztrájkja 416 millió eurós bevételkiesést okozott a cégnek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com