Jelentősen nőhet az ingatlanfejlesztések értéke az idén

Az idén 152 millió euró értékű beruházásra számítanak Magyarországon az ingatlanfejlesztők többségét tömörítő szervezet, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagjai, a beruházások értéke így várhatóan csaknem 41 százalékkal haladja meg a tavalyit.

ifkAz IFK csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti, hogy nő a fejlesztések alapterülete is: a 2013-as 42 ezer négyzetméter után az idén 71 ezer négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület munkálatai zajlanak.

Az egyesület szerint az idén várhatóan elindul a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon. 2013-ban mindössze 108 millió euró értékben valósítottak meg fejlesztéseket az IFK tagvállalatai, amely 13 éve a leggyengébb teljesítmény volt.

Az idei növekedés a makrogazdasági mutatók és ezáltal a befektetői bizalom javulásának, a GDP növekedésének köszönhető - idézi a közlemény Takács Ernőt, az IFK elnökét.

Az elnök hozzátette, hogy az idei teljesítmény leginkább a tíz évvel ezelőtt mértnek felel meg: akkor 139 millió eurónyi fejlesztésbe vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még mindig nagyon messze van a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény.

Az ingatlanfejlesztők eddig 600 ezer négyzetméternyi olyan fejlesztésre szereztek engedélyt, amely a válság miatt nem indulhatott el. Ezen beruházások összértéke 1,6 milliárd euró, amely az idei előrejelzés közel tízszerese - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com