Jelentősen nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) adatai szerint a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedév végére 11,2 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az előző év hasonló időszakához képest - mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.Kiemelte: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egy tagra vetített vagyon szintén 11 százalékkal mintegy 1,18 millió forintra emelkedett. A pénztártagok befizetéseinek összege az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárakban 17 százalékkal 17 milliárd forintra emelkedett a harmadik negyedévben, így összesen az idén a tagoktól 52 milliárd forint folyt be a nyugdíjkasszákba, ami 20 százalékos növekedés. Ráadásul a harmadik negyedévben már a munkáltatói befizetések is pozitív számmal zártak, 2 százalékkal 9,35 milliárd forintra emelkedtek a tavalyi harmadik negyedévhez képest - ismertette Kravalik Gábor.

    
Az egészségpénztári tagok a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forintot fizettek be, ami kiugró, egy év alatt 45 százalékos emelkedés. Az önkéntes egészségpénztárak az idei harmadik negyedév végén 48,19 milliárd forint befizetéssel rendelkeztek, ami enyhe csökkenést mutat a tavalyi hasonló időszakában elért 51 milliárd forinthoz képest.
    

Az ÖPOSZ elnöke szerint a tagi befizetések emelkedése azt mutatja, hogy a pénztártagok bíznak a kasszákban, felismerték, hogy hatékony, rugalmas és valódi megoldást nyújtanak az öngondoskodásban. A szövetséghez tartozó egészségpénztárak idén több mint 4,5 millió alkalommal 24,6 milliárd forintot meghaladó értékben finanszírozták a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat, esetenként átlagosan 5500 forintot fizettek ki. A már széles körben elérhető önsegélyező tevékenység népszerűsége nőtt, a gyerekekkel kapcsolatos szolgáltatások átlagosan 85 ezer forinttal segítették a gyereknevelésre takarékoskodó családok életét - mondta.
   

Kravalik Gábor rámutatott, hogy a munkáltatói pénztári hozzájárulások adóterhelésének idei emelkedése ellenére a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztáraknál már nőtt a munkaadói befizetések összege. Kedvezőtlen viszont, hogy az egészségpénztáraknál a munkáltatói tagdíjak 39 százalékkal 3,9 milliárd forintra csökkentek éves összevetésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com